Hát megtörtént!
Itt járt nálunk, Győrújbaráton a Pincekultúra Egyesületnél Kaló Imre, a Borászok Borásza! A címet nem tőlem kapta, 2011-ben döntött így a borász társadalom krémje. Meghívták már a világ számtalan sarkába, találkozott rengeteg ismert személyiséggel sőt néhányukat barátjának is nevezi, de most végre eljött hozzánk is, ebbe a kis közösségbe! Ez bizony megtiszteltetés!
Ki is ő pontosan? Könnyedén utána nézhet bárki, aki a neve alapján kutatni kezd a világhálón!
Többféle módon lehet Kaló Imréhez viszonyulni. Azonosulhatunk a nézeteivel, vagy elutasíthatjuk azokat, nevezték már prófétának, de öntörvényű lázadónak is, mégis van valami amiben mindenki egyetért.
Nagyon erős személyiség, óriási kisugárzással, és sok területen lexikális tudással! Emellett az ősi módszerekből táplálkozó borkészítési technikája olyan nedűket eredményez melyek inkább tekinthetők műalkotásnak, sem mint közönséges italnak!
Aki el akar jutni Kaló Imréhez hosszú várólistára kell feliratkozzon, és nem megszokott esemény az sem, ha ott hagyja a birodalmát és eleget tesz egy-egy meghívásnak, hogy borkóstolót tartson távoli helyszíneken!
De hozzánk eljött! Vajon miért?
A borai nincsenek kereskedelmi forgalomban, aki kóstolni akar belőlük a fenti említett két lehetőség valamelyikét kell kihasználja. Különlegesek, egyediek és ritkák, a pénz pedig nem eszköz a megszerzésükhöz! De nekünk mégis hozott belőlük! Hmm…!
Ez a barátság!
Az eseményre a környék legnagyobb borászai mindannyian személyesen meg lettek hívva. Mindannyian pontosan tudják ki az a Kaló Imre. De egyikük sem jött el! Kiderült, hogy a szüreti teendők annyira lekötötték mindnyájuk idejét, hogy nem tudtak szánni egy kis időt egy személyes találkozásra! Végül is nem nagy dolog, ha a Borászok Borásza a falunkba látogat, sőt nevezhetnénk mindennapos eseménynek is. Főleg a szakmabelieknek nem nagy dolog egy náluk fényévekkel elismertebb borásszal találkozni! Fontos megjegyezni, hogy egy valaki azért helyén kezelte az eseményt! Prisztóka Tibor, a nyúli Szél Fiai Fogadó tulajdonosa nagy örömmel hallott Imre érkezéséről, és félretéve a több éves szabályt – miszerint augusztus végén a fogadó egy hétre bezár – biztosított szállást és reggelit a becses vendégeknek, az Egyesületnek pedig némi kedvezményt a szobaárból. Ez pedig a megbecsülés!
Egyébiránt borász társadalom is megosztott Kaló Imrével szemben. Vannak akik maguk is képesek csodákat alkotni a szőlőből, azok barátjukként tisztelik, hisz együtt birtokolják a “titkot”. Aztán vannak akik elismerik a tudását és a példáján felbuzdulva – de a saját útjukat járva – megpróbálnak maradandót alkotni ebben a szakmában, felnéznek rá, követendő példának tartják, megfontolják a tőle hallottakat. Végül van egy réteg aki nem értékeli, vagy inkább nem akar tudomást venni róla. Vannak akik nem merik felvállalni a megmérettetést, sőt még a találkozást sem, mert tudják, hogy annak során csak alárendelt szerep juthat nekik. Sejtésem szerint a szakmai féltékenység tudatos, és ösztönös módon is működhet egy ilyen találkozás árnyékában, de ez persze puszta feltevés… Lássuk röviden, hogy zajlott ez az emlékezetes látogatás!
Csodálatos nyár végi idő volt augusztus 28-án amikor az Egyesület kis csapata már a kora délelőtti órákban nekikezdett a napok óta zajló előkészületek utolsó fázisának. Nem akartunk többnek látszani mint amik vagyunk, de a pincesor legszebb arcát szerettük volna megmutatni a becses vendégnek. Rendet raktunk hát a pincék körül és azokban is, hiszen méltó környezetet akartunk biztosítani az érkező különleges boroknak is.
Imre rövid ittléte első napján a Szűk Horgasi pincesoron letelepedve a teljesség igénye nélkül bemutattuk neki a helyi kézműves borászkodás termékeit, illetve a vidékre jellemző löszfalba fúrt pincéket. Mindenki meg akarta mutatni a saját birodalmát, a pincéjét, no és persze a borait. Vendégünk szerencsére nagyon jól bírta a megpróbáltatásokat, mindent megnézett, megkóstolt, véleményezett, sőt még egy-két jó szava is akadt minden boros gazdához.
Az est fénypontjaként természetesen ő prezentált egy nem annyira szakmai, mint inkább filozófikus borkóstolót, ahol is saját borai válogatásával – köztük muzeális borokkal – kényeztette el a megjelenteket. Az élmény senkit nem hagyott hidegen, még ha nem is mindenki értett egyet a megfogalmazott velős gondolatokkal. Másnap megnéztünk néhány szőlő területet, majd a faluban vittem körbe és röviden megismertettem vele szűkebb környezetünket is.
Végül aztán délben egy kiadós “sarokház” ebéd után – kis szomorúsággal a szívemben – elbúcsúztam a vendégektől, akik révén néhány rövid napra összeölelkezett Magyarország két, talán legfontosabb történelmi borvidéke… itt… Győrújbaráton!