Manapság divat különböző fesztiválokat szervezni, vagy akár csak ezekre ellátogatni is, tehát úgy döntöttünk mi is rendezünk egyet!
De hát ugye nagy pénz, nagy foci, kis pénz, kis foci, egy kicsit újra kellett gondoltuk a fesztivál fogalmát, így tehát megrendeztük a világ talán leghosszabb fesztiválját, ami nálunk július 15-én kezdődött és augusztus 26-án ért véget. További különlegessége az eseménynek, hogy mindösszesen 3 fellépőnk volt, egy a kezdőnapon, kettő meg a zárón, a két esemény között pedig mindenki hazamehetett és élhette a mindennapi életét… heteken át… fesztivál-hangulatban.
Viccet félretéve, számunkra nagy dolog volt, hogy egy nyár folyamán több könnyűzenei koncertnek is otthont adtunk, és végül törpe pincsikre jellemző hatalmas önelégültséggel könyveltük el a teljesítményünket.
Lássuk időrendben!
A már emlegetett július 15-i napon a Q-Jazz Band lépet fel az újonnan megépített színpadunkon egy színvonalas jazz-estét prezentálva a műfaj szerelmeseinek. Mivel a jazz rétegzene, már előzetesen próbáltuk hangsúlyozni az érdeklődőknek az est irányvonalát, ezzel próbálva megelőzni a más műfajok kedvelőinél fellépő esetleges meglepettséget vagy csalódottságot. Ez szerencsére sikerült is, a közönség túlnyomó része jazz rajongókból állt, a többiek pedig egy kellemes betekintést kaptak a műfaj mélységeibe. Összességében elmondhatjuk, hogy mind a közönség, mind a zenekar egy rendkívül kellemes estét töltött el a pincesoron, miközben mind művészi mind kulináris élményekkel gazdagodtak.
Ezután – ahogy az az igazi fesztiválok szünetében is lenni szokott – rákészültünk a következő eseményre, ami viszont már nem újdonság a képzeletbeli programfüzetünkben. Elmondhatjuk, hogy augusztus végén már hagyományosan rendezünk egy könnyűzenei koncertet, ami ez alkalommal egy kicsit mégis más volt.
Egy régről gyökerező személyes kapcsolat, és egy szerencsés dátumra meghirdetett szombathelyi koncert révén sikerült erre a nyár- (és fesztivál) záró szombatra idecsábítanunk Gerendás Pétert, a magyar zenei élet egyik elismert személyiségét!
A dolog szépséghibája a viszonylag korai kezdési időpont volt, illetve nem utolsósorban a költségek. Péter némi idegenvezetés után időben megérkezett és egy kis ismerkedés, feltöltődés után el is kezdte az előadását. A közönség összetétele itt is fontos paraméterként szerepelt, de tekintettel a hírneves előadóra még Budapestről is érkeztek elkötelezett rajongók, barátok. A koncert, vagy inkább előadás igen színvonalas és magával ragadó volt, Péter mind prózai, mind zenei megnyilvánulásaival magával ragadta a közönséget és egy vidám, de mégis művészi műsorral kápráztatta el a megjelenteket.
Sajnos a fellépés a szombathelyi koncert árnyékában viszonylag szűk időkorlátok közé szorult, így fájdalmasan korán kellett búcsúznunk Gerendás Pétertől, azonban eközben már egy következő, zenekaros Gerendás-koncert lehetőségéről is szót ejtettünk…
Nagy élmény volt ez a délutáni koncert, azonban ezek után ugyan ki akar még hazamenni!? Nos mi erre is készültünk, és rendhagyó módon egy második fellépőt is felkértünk, mint az est további részének hangulatfelelőse. Jó választás volt!
Hindrik Zoli barátunk olyan zenés-táncos mulatságot varázsolt a pincesorra ezen a késő nyári estén, amit nem felejtünk el egy darabig az biztos! Híres előadók nagy slágerei elevenedtek fel saját átdolgozásokban a közönség pedig szorgosan koptatta a flasztert a színpad előtti területen. Bőven elmúlt éjfél amire kimulattuk magunkat és tele kellemes élményekkel végre hazatértünk kipihenni a nap fáradalmait.
Természetesen – ahogy az lenni szokott – mindkét eseményen kínáltunk ételeket is a megjelenteknek, melyeket a saját konyha-tündérjeink mellett a már rendszeresen visszatérő szakácsművészeink segítettek prezentálni az éhes vendégseregnek.
Végezetül szeretnék néhány szót szólni egy viszonylag frissen bevezetett szokásunkról az „adomány-dobozról”. Sokat vitatkoztunk az első alkalmat megelőzően, hogy kell-e ez vagy sem, de aztán rájöttünk, hogy egy ilyen tisztességesen megszervezett rendezvény bizony komoly kiadás, nem is beszélve a szépen kiépített környezetről és az ingyenesen kínált ételről és italról. Ott van tehát ez a befőttes üveg, mint egyfajta fokmérője a teljesítményünknek, mint az elismerés kifejezésének eszköze, de bizony nem nagyon gyűlik benne az az elismerés.
Sok ember van, jó zene szól, hatalmas a hangulat… de ez az üveg valahogy mégsem telik.
Akkor mi most rosszul csináljuk…?