Mivel személyesen sajnos(!) még nem sikerült találkoznunk, engedje meg, hogy így, a betűk és szavak Ön számára talán zavaros világának segítségével mondjunk köszönetet az eddig végzett tevékenységéért!
Rendkívüli megtiszteltetésnek vesszük azt a kiemelt figyelmet, amivel a Bika-Horgas, Szűk-Horgas, és Józan völgy által határolt területet kezeli, és – ezt mindannyiunk nevében mondhatom – bizony közülünk többen már nagyon örülnénk, ha végre személyesen is kezet rázhatnánk Önnel!
Ha nem végezné ilyen kitartóan és következetesen a munkáját, sok szempontból komoly lemaradást tapasztalhatnánk a környék birtokain, így viszont sikerül folyamatosan ébren tartani az igényt a fejlesztésre. Az Ön ténykedése nélkül a legtöbb helyen még mindig a régi lakatok rozsdásodnának az ócska pántokon, homályos üvegablakok zárnak el a külvilágot, sőt több helyen ma is csak roskatag deszkaajtó jelezné, honnan kezdődik a magántulajdon.
Szerencsére az Önhöz hasonló jellemóriások csalhatatlan érzékkel észreveszik azokat a pontokat, ahol még lenne mit fejleszteni a környezetünkön, és ezekre a kis hiányosságokra keményen fel is hívja a figyelmet. Sziporkázó ötlet például rongyot dobni egy térfigyelő kamerára, bár naivitás hinni, hogy csak az az egy van. Magától értetődő, hogy egy kültéri kandellábernek törhetetlen anyagokból kellene állnia, ha mégsem így van, azt bizony haladéktalanul szét kell törni apró darabokra. Ha pedig a dísznövények nincsenek cserepestül leragasztva a talajhoz, az egyenlő az „ingyen elvihető” kategóriával.
Igen-igen, elismerem, ezek mind-mind hiányosságok voltak, de mint láthatja, mi vesszük az adást, szorgalmasan korrigáljuk a korábbi hibás döntéseinket, törekedve egy egyensúlyt biztosító, bár végletekig sivár környezet kialakítására. Telepítünk jobb kamerákat, rejtett mozgásérzékelős lámpákat, és nem teszünk ki virágokat, vagy szép tárgyakat látható helyekre. Egyszerűbb lenne persze ezeket a kérdéses témaköröket nyugodt körülmények között megbeszélni, mondjuk egy pohár bor mellett, a pince mélyén bent, ahol egyébként az ásókat, lapátokat is tartjuk, de mivel Ön láthatóan ennek a lassú fejlesztésnek a híve, mi alkalmazkodunk.
Ahogy ezeket az átalakításokat, beruházásokat megvalósítjuk, közben mindig azon gondolkodom, mennyire szalad az idő. Talán már én is öregszem, hogy ilyenek járnak a fejemben, de én/mi még máshogy nevelkedtünk.
Igen, persze az egy más világ volt!
Akkor még a falura betévedt városi is köszönt a helybelieknek, nemhogy az ott lakók egymásnak. Nem volt népbutító közösségi média, fiataljaink előre nézve, szabad hallójáratokkal, és leeresztett karral jártak az utcákon, úgy tanulták az életet. Nem volt baj a harangzúgás, természetes volt a kakaskukorékolás, családi program a tévénézés, és közösségi ünnep a disznóvágás. Az emberek beszélgettek, a szobrok hasonlítottak a névadójukra, a borokat pedig decemberben fejtették először… és persze Ön, Tisztelt Betörő Úr, Ön is létezett már akkor… legfeljebb kicsit többször csengett a füle.
Végezetül szeretném megnyugtatni, hogy mi, a rajongói, folyamatosan figyelemmel követjük a tevékenységét, és továbbra is elszántan keressük a személyes találkozó lehetőségét…
…és talán még visszatér a dicsőséges múlt is…legalább egy kis időre!