Lássuk be, furcsa időket élünk mostanában!
A láthatatlan ellenség életünk szinte minden területén változásokat hozott, de legfőképpen az emberi kapcsolatainkban. A tavaszi bezártság után nyárra ugyan kissé javult a helyzet, pillanatokra még fel-felsejlett néhány korábbi, felszabadult nyár emléke is, de aztán mindig le kellett szállni a földre, és szembenézni a megváltozott körülményekkel.
Nem volt ez másképp a Pincekultúra Egyesület háza táján sem, hiszen a korábbi években megszokott program-dömping idén nálunk is elmaradt. Nem rendeztük, nem hívtunk, és nem mentünk… a hónapok meg csak teltek, eseménytelenül, némi kiscsoportos fertőtlenítéssel tarkítva.
Aztán egyszer csak elég lett!
Megkerestük régi kedves barátainkat a Now-ember zenekart, hogy lenne-e kedvük ezekben az ingerszegény időkben is fellépni nálunk. Nagy örömünkre azonnal igent mondtak, és ezzel el is kezdődött a lázas készülődés a 2020-as év első és egyben egyetlen Pincekultúra rendezvényére, az augusztus végi Now-ember koncertre!
Szerencsére a jól begyakorolt rutin megmaradt, és mivel nem változtattunk a győztes csapaton, mindenki tudta, és végezte is a feladatát. Az önkormányzat kölcsön padokkal, tűzoltóink sátrakkal, a zenekar pedig minőségi muzsikával támogatta a rendezvényt, melyet ez idő tájt akár hiánypótlónak is nevezhetünk. Láthatólag mindenki bulizni akart, csak úgy tódult a sok ember, akik egy kellemes nyáresti szórakozás reményében még a túlélési ösztönüket is elnyomták. Nem csalódtak! A zenekar sziporkázott, a közönség tapsolt és táncolt, a poharak pedig sűrűn koccantak.
Horváth Csabi címeres főszakácsunk ez alkalommal is bebizonyította, hogy a gombatermesztés csak egy kényszerpálya a megfelelő alapanyag előállítása érdekében, és csodálatos egytál ételt rittyentett a tömegeknek némi csirke, zöldségek na és persze gomba összeházasításával, Csuti bácsink pedig a sokoldalú angol nyelvtanárok hírnevét öregbítette az „almás pite gazdagon” nevezetű kompozíciójával, így nekünk borosgazdáknak, már csak a kancsókat kellett töltögetnünk szorgosan. Az asztalok között járva-kelve hallottam német, olasz, sőt francia szót is, no és persze a nehezen érthető bor-magyar nyelvjárás néhány fogatlan gyöngyszemét is el lehetett néha csípni a hangzavarban.
Sokáig tartott a mulatság, éjfél is jócskán elmúlt amire szétszéledt a vendégsereg, és az a néhány segítő, aki mindvégig kitartott, az utolsó padot is elrakta, az utolsó csikket is felszedte. Velük még – méltó jutalomként – elfogyasztottunk egy üveg sok éves, kései szüretelésű szőlőből készült bort, miközben áttárgyaltuk az este legemlékezetesebb pillanatait, majd lassan visszaadtuk a völgyet az éjszaka csendjének.
Másnap aztán egy hipermarket bankjegykiadó automatájánál vidáman rám köszönt valaki;
héé, halló, szia…
Hátranézve észrevettem egy integető, mosolygó férfit, akinek az arcvonásai rémlettek az előző napi forgatagból.
… azt hittem vörösborért jöttél, mert most akciós!
mondta, és széles vigyorral mutogatott a polcsorok közé. Összenevettünk, intettünk és mentünk a dolgunkra…
A jól végzett munka elégedettsége szállt meg miközben a parkolóban ballagtam. Ha ő rosszul érezte volna magát nálunk, vagy fájna a feje a félrekezelt boroktól, bizonyára nem köszön rám – meditáltam a történteken. Akkor ezek szerint idén is jól dolgoztunk? Lám, az előző esti dorbézolás után jutott a jókedvből még másnapra is, maradt még annyi pozitív energia, hogy valamennyit vissza is adhatott belőle.
Jól sikerült na… hogy a Róka rúgja meg…!
Stuksza Csaba
Győrújbaráti Pincekultúra Közhasznú Egyesület