Búcsúdal a pincesoron

Csendes a pincesor, madárdalt sem hallani, a lenyugvó kora nyári nap sugarai aznap utoljára simítják végig az évszázados téglákat. Két férfi áll mozdulatlan egy pince előtt, szemben a bezárt ajtóval, maga elé meredve. Az ajtó előtt szék áll, rajta egy pohár bor, körülötte számtalan, remegő lángú mécses, mellette az ablakban pedig – ahol máskor a muskátlik szoktak virítani – egy fénykép… gyászkeretben.

Mi lesz most? – töri meg egyikük a hosszú hallgatást

A csend, ha lehet, még tovább mélyül, a völgy feszülten figyeli, várja a választ… a választ, ami elválasztja, vagy összeköti a múltat a jövővel.

Megcsináljuk!…

Meg fogjuk csinálni!…

A Feri is ezt akarná!…

…és így is lett!

Idén 3. alkalommal került megrendezésre a Radványi Kórustalálkozó a Szűk Horgasban, a Pincekultúra Egyesület pincéi előtt. Eddig minden évben szembesültünk valami nehézséggel, minden alkalommal szükség volt egy jó adag elkötelezettségre a megvalósítás érdekében, de idén emberfelettivé váltak a megpróbáltatások. Elveszítettük a társaság legfontosabb Tagját, a Fő-szervezőt, a Mindenest, Őt, aki köré csoportosultunk, aki körül itt forgott minden. Két hetünk maradt összeszedni magunkat átszervezni az előkészületeket, és lelkileg kicsit megerősödni a nagy nap előtt. Ez utóbbi nem sikerült maradéktalanul, de minden mást végrehajtottunk, méghozzá határidőre! A rendezvény névadója Radványi Jóska idén is hegyeket mozgatott meg a vendégsereg érdekében, családja segítő támogatásával a háttérben.

Mint minden évben, idén is tudtunk újat mutatni a vendégeinknek, hiszen ezúttal már fedett színpadon zajlottak a fellépések, egységesítettük a térburkolást, és a padokat minden pince előtt, a pörköltet pedig egy frissen elkészült tűzrakó-helyen készítettük el, tradicionális recept alapján.

Persze a vendégek is kitettek magukért, idén még több taggal, még szebb öltözékekben jelentek meg a kórusok, és a műsorok is hosszabbak, tartalmasabbak voltak. A tavalyi 5 dalkör idén 6-ra gyarapodott, ami újabb visszajelzés a rendezvény elismertségére vonatkozólag. Idén már nem rövid bemutatkozó előadásokat láthattunk, hanem komoly, komplett repertoárokat átfogó produkcióknak lehettünk fül és szemtanúi! Több együttes még komolyabb hangsúlyt fektetett a hangszeres megjelenésre, ami tovább emelte a szépen csengő énekhangok varázsát. Annyira gazdag műsoranyaggal szembesültünk, hogy jövőre talán már két csokorra is bontjuk a fellépéseket, ezzel egész estéssé téve az előadás-folyamot!

Az új színpad is kitűnően vizsgázott, a pincesorral szemben éneklő kórusok terembe illő akusztikával szembesültek, a közönség pedig a legtávolabbi sarkokban is kitűnően hallotta a fellépőket. Ez kérem nincs megtervezve, egyszerűen ilyen lett.

Miután végére értünk a majd 2 órás előadás-csokornak a megfáradt előadók, és az elégedett közönség is az üstök irányába indult. Kétféle pörkölt, sült oldalas, kacsazsíros kenyér, és számtalan sütemény vette fel a harcot a sok korgó gyomorral, a szorgos segítőknek köszönhetően pedig a korsókból sosem fogyott ki a bor! Nagy örömünkre szolgált, hogy mind a volt, mind a jelenlegi Polgármester megtisztelte a rendezvényünket, sőt Szalóki Géza Polgármester Úr még énekhangjával is hozzájárult az est fényének emeléséhez. Őt és a Győrújbaráti Dalkört is külön köszönet illeti meg kis közösségünk nevében, hogy az egész program nyitányaként dalban is elbúcsúztatták elhunyt barátunkat!

Némi pihenő, a pincék körbejárása, és a finom házi borok megkóstolása után elérkezett az a pillanat, amit én személy szerint minden kórustalálkozó csúcspontjának tartok. Több kórus lelkes szólistáiból spontán összeszerveződött egy kisebb, de folyamatosan növekvő számú csapat, akik körbeültek/álltak egy asztalt és önfeledt örömzenélésbe kezdtek. Mosolygó, egymást ölelő, kurjongató emberek formázták itt a DAL-t, ontották ránk – csodálkozó szemlélőkre – az énekszó, a zene erejét, sugározták felénk a jókedv, a barátság és az életigenlés hullámait! Fantasztikus élmény ezt a „kör”-t évről évre megtapasztalni, és bár beállni még eddig nem volt merszem, a hangulata minden alkalommal magával ragad. Ezekben a pillanatokban fogható meg igazán az a filozófia, amit vallunk, és az az életszemlélet, amit követni próbálunk, legalábbis itt a Pincesoron.

Ezen a környéken nincsenek anyagiak, a pénz itt értéktelen, nem adnak érte se barátságot, se jókedvet, de még bort sem. A Győrújbaráti Pincesor kérem tisztelettel nem Szépasszony völgy! Az itt fellelhető borok őszinték, egyediek, pótolhatatlanok, és egy egészen más minőségi kategóriába esnek, mint a már emlegetett helyszínen! Hmm…

Nálunk nincsenek nyitott pince napok, vagy vevőkre ácsingózó, padokon ülő boros-gazdák. Aki viszont jókor jár felénk, és tud köszönni (!) már biztos vendégünk egy pohár jó házi borra, ha pedig kialakul a társalgás is, valóban különleges élményben részesülhet a körünkben. Büszkék vagyunk arra, amit létrehoztunk, de nem bocsájtjuk áruba! Nos, ezek a körben ülő emberek ingyen daloltak, sőt ingyen jöttek el, mi pedig ingyen hordtuk nekik az ételt és az italt, ingyen építjük nekik minden évben egyre szebbé, és szebbé a tanyánkat. Mi megbecsüljük őket, ők pedig megbecsülnek minket. Ilyen egyszerű, és mégis 3 éve működik.

A kör lassan kifárad, az asztalok is megürülnek, már csak a kurjongatók maradnak, meg a szorgos szervezők, akik a feleslegessé vált tárgyakat rendezik, pakolják a raktárnak használt pincékbe. Néhányukat még nem engedi a völgy, éjfél körül is bóklászik néhány ember a soron, de ők már inkább csak csendben beszélgetnek egy-egy félreeső padnál…

Vasárnap este van, már nyoma sincs a sok embernek, az énekszónak, ugyan ki mondaná meg tegnap mi volt itt…!? A mulatozók bizonyára fáradtan, de jó érzéssel pihennek otthonaikban, fel- felidézve az előző nap történéseit. A pincesor ismét elhagyatott, visszatért a csend, a nyugalom, a madarak pedig felszabadultan ünneplik, hogy újra ők lettek a völgy leghangosabb szólistái.

Egy pince előtt még mindig mécsesek pislákolnak, fényük pedig egy fáradt ember szemében csillan meg. Frissen mosott poharat hoz, lerakja az odakészített székre, majd bort tölt bele, és gyertyát tesz mellé. Hosszasan figyeli, ahogy a fény játszótársa lel a csillogó borban, kacéran megvillantva aranyszínű árnyalatait a pohár oldalán. Nézi ezt a fényjátékot, és közben mozdulni sem tud a felkavargó gondolatok, emlékek forgatagától, amiket kis időre ugyan félre kellett tennie, most azonban újult erővel törnek rá.

Zavartan mered a gyászkeretes képre, majd suttogva csak ennyit mond:

Megcsináltuk Feri!…

Megcsináltuk!…

…. de hiányoztál!

 

Comments are closed.