Augusztus vége van, Győrben egymást érik az idényzáró programok, az emberek pedig kétségbeesetten próbálják még az utolsó élménymorzsákat is kicsavarni az egyre rövidülő nappalokból. A Pincekultúra Egyesületnél ez hagyományosan a borbemutatók ideje, ilyenkor szoktunk vendégül hívni egy-egy arra érdemes borászt, hogy mutassa be borait, vagy akár adjon irányt műkedvelő kollégáinak. Idén a Ráspi pincészetet hívtuk, akik azonban még válaszra sem méltattak bennünket, így én személy szerint két dolgon alaposan elgondolkoztam.

Először is, hogy valóban arra méltó vendéget választottunk-e idénre, másodszor pedig a borbemutató létjogosultságán, hiszen így szüret idején nagyon elfoglaltak képzett kollégáink, nem is beszélve az ilyenkor párhuzamosan futó győri tömegjelenetekről. Égből jött a segítség, mikor július közepén kis csoporttal ellátogattunk a Kürti borfesztiválra, ahol a fantasztikus hangulat mellett sok finom bort is megkóstolhattunk, sőt… és most jön a lényeg, egy valóban figyelemre méltó zenekart is megismerhettünk! Egy szónak is száz a vége, ott Kürtön hallottuk először a Now-ember nevezetű csapatot játszani, és mondhatom odaragadtunk a székekhez az előadásuk alatt.

Amit ma megtehetsz… alapon ott helyben azonnal beszéltünk is velük, hogy hajlandóak lennének-e eljönni hozzánk is megörvendeztetni barátainkat a minőségi előadásukkal. Szinte azonnal igent mondtak, ráadásul az időpont is stimmelt, így a már megszokott, de nehezen megszervezhető borbemutató idén egy csapásra koncertté avanzsált.

Híresek vagyunk róla, hogy milyen energiákkal készülődünk egy-egy ilyen tervezett rendezvényre, ám ez alkalommal erre különösebben már nem volt szükség. Készen vagyunk! Sok év munkája után elmondhatjuk, hogy a pincesor minden nagyobb és fontosabb beruházása megtörtént, így nem kell emberfeletti energiákat mozgósítani a közeledő határidők miatt. Persze szépítgetni még lehet, így most is letettünk egy kis térvilágító kandelábert, de ez már tényleg csak ujjgyakorlat volt a korábbiakhoz képest.


Lássuk a nagy napot!

Vendégünk, a Now-ember zenekar egy órával a koncert tervezett kezdése előtt már megérkezett, így maradt idő egy kis beszélgetésre, ismerkedésre is, majd délután 6 órakor elkezdődött a koncert. Két 40 perces blokkal ajándékoztak meg bennünket zenész barátaink, melyből az első kicsit visszafogottabb, olyan ismerkedős volt, de a második már valódi bulizós, rock-legenda leporolós, ereszd el a hajamat hangulatú volt. Misem igazolja ezt jobban, mint hogy többen táncra is perdültek a színpad előtt a vérpezsdítő dallamok hallatán. Nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy a rendezvényt megtisztelte Szalóki Géza polgármester Úr is, aki szintén jól érezte magát a jó zene, a finom étel, és a frissítő italok hatására.

A szokás szerint meghívásos alapon toborzott vendégsereget bőséges étel és ital kínálattal fogadtuk, melynek érdekében minden létező eszközünket igénybe vettük, bográcsoztunk, grilleztünk, sőt még a kemencét is felfűtöttük.

A teljesség igénye nélkül néhány a megidézett előadók közül: Sting, Led Zeppelin, Ray Charles, R.E.M., Yes, Man at Work, Nirvana, sőt ráadásként még egy AC-DC szám feldolgozása is elhangzott.

Egyik barátom aki nagy rajongója a Now-ember-hez hasonló csapatoknak a koncert végén csak ennyit mondott, „te barátom itt kultúr-missziót folytatsz, olyan minőségi zenéket hoztál el az embereknek”. Bár az érdem nem csak az enyém, a megfogalmazás nagyon tetszik, és a többi visszajelzés is arra sarkall, hogy folytassuk ezt a megkezdett sort, hagyjuk csak az elfoglalt borászokat így szüret idején, nehogy egy-egy udvarias elutasító mail megfogalmazása kizökkentse őket a borkészítés varázslatos folyamatából.


Categories: Események