A „Szerdaisták” klubja

Telnek-múlnak a hétköznapok, dolgozunk, rohanunk, szervezünk, reggeltől estig, közben pedig várjuk a hétvégét, amikor végre szánhatunk egy kis időt magunkra, a családunkra és a barátainkra is. Azután eljön a várva várt hétvége, végre van idő elintézni a ház körüli teendőket, és azokat az apró-cseprő feladatokat, melyeket be sem tervezünk a hétköznapokra, annyira reménytelen időt, és főleg energiát találni rá a rohanások közepette.

De sajnos „az idő könyörtelen vonatán, fut minden tovább”, a hétvégéink sokszor ugyanolyan rohanássá degradálódnak, mint a hétköznapjaink, bár némileg nemesebb célokért, mint amikért munkanapjainkon törjük össze magunkat.

Nos, nincs ez másként a Pincesoron, a borosgazdák között sem. Ha a dolgos hétköznapok után, szeretteink mellett sikerül némi időt szakítani a szenvedélyünkre, akkor bizony hétvégére maradnak a pincemunkák, sőt rohamléptekkel közeledik az új szezon, amikor már a szőlőben is helyt kell állni.

Nálunk hagyományosan a szombat a közösségi nap, olyankor gyűlik össze a legtöbb ember, olyankor van nyitva a legtöbb pince, és olyankor vagyunk ott a legtovább, élvezve egymás társaságát, és a finom háziborok zamatát. Most azonban mintha ez a szokás átalakulni látszana!

Lassan, fokozatosan áttevődött a hangsúly a hét közepére, méghozzá szerdára. Eleinte még csak 1-2 borosgazda érezte fontosnak, hogy hét közben is ellenőrizze a készülő, vagy akár a már elkészült borai minőségét, és ezt egy – némi szakmaisággal is átitatott – közösen eltöltött estén vitassa meg a hasonszőrűekkel. A „szeánsz” mindig zártkörű volt, így a megvitatható témák köre is sokkal tágabbá vált, tovább fokozva az est önmagában is (férfi-)lélekemelő mellékhatásait. Mert kérem szépen ez egy igazi férfi-est! A gyengébb nem képviselői – bár kizárva nincsenek – nem képviseltetik magukat ezeken a szerdákon, és ez talán jól is van így.

Manapság már akár fél tucat borosgazda is összegyűlik, hogy végig járják egymás pincéit és egy-egy korty erejéig véleményt alkossanak a kollégák produktumairól, s emellett majd minden alkalommal még egy kis gasztronómiai kirándulásra is sor kerül. Felduzzadt társaságunkban már helyet kaptak nem-borosgazdák is, azonban ők sem csak nézők, hanem tevékeny részesei ennek a szerdai fiestának. Van közöttük hobby szakács, önjelölt hentes, sajtkészítő, sőt még egy gasztronómiai szakembert is tisztelhetünk magunk között. Spontán rotáció alapján mindig más látja el az aktuális főszakács szerepét, a terítéken pedig az egyszerű házi kolbász-lila hagyma-friss kenyér kombinációtól, a helyben füstölt, zöld saláta ágyon tálalt harcsáig több különböző étel is szerepelt már, sőt egy alkalommal – meglepetés menüként – végig ettük az amerikai hadsereg túlélő csomagjainak egy válogatását, ami nem annyira gasztronómiai, mind inkább meglepő, és érdekes élmény volt.

Nos, ez a díszes társaság garantálja a kulináris élvezeteket, melyekhez az éppen vendéglátó borosgazda próbálja passzítani a borokat. A hangulatos, jó kedélyű beszélgetés során pedig sok-sok közös új ötlet születik a kifogyhatatlan adomák és veszemék sokasága között. A nagyközönségnek szánt rendezvényeink megszervezése is az ilyen alkalmak némelyikén történik, s most már így a tél vége felé rendesen tele is vagyunk új ötletekkel, tervekkel az előttünk álló szezonra.

Most pedig kedves Olvasó, engedtessék meg, hogy lezárjam ezt a rövid beszámolót…

ugyanis éppen szerda van…

és az estére beharangozott túrós puliszka, valamint a meglepetés burgonyás specialitás megérdemel egy szépen kitakarított pincét, nem is beszélve a díszes vendégseregről!

Éljenek a hétköznapok!

Comments are closed.