A whiskys meg a boros, avagy a lopó meg a rabló

Mindjárt az elején helyreigazítanám a jól csengő címet… borosok, és nem csak „boros”, ugyanis nem egyedül voltam Ambrus Attila vendéglátója, viszont csak ez az egyetlen olyan felvétel készült róla, amin tisztán felismerhető.

No, de félre a magyarázkodással, a lényeg, hogy a Pincekultúra Egyesület decemberben vendégül látta Ambrus Attilát vagy közismertebb nevén a „Whiskys”-t!

A szervezés mindennel együtt közel egy évig tartott, és kellett hozzá némi vakszerencse is, hogy egy meghirdetett győri program farvizén Attila hozzánk is betérjen, de – mint minden kitartó munka – a végén ez is meghozta a gyümölcsét.

Ismerősök hozták ki őket Győrből azon a szép szerdai estén, amikor is hogy-hogy nem a Szerdaisták Klubja is éppen heti rendes ülését tartotta a borospincék mélyén. Attila bájos feleségével Rékával együtt érkezett és mindjárt a bemutatkozásnál elnézést is kért, mivel a sűrű programjaik miatt csak maximum másfél órát tudnak maradni. Ezzel kapcsolatban bennem már akkor komoly kételyek merültek fel, de hát örüljünk annak ami van, ha másfél óra, akkor másfél óra…

A pergő homokszemek nyomásától hajtva gyorsan meg is érkeztünk az első pincéhez, ahol már szép teríték, és finom pörkölt várta őket a polgárőrség szakács fenoménjének prezentálásában, amihez viszont előbb át kellett verekedniük magukat a rajongok közepesen népes, ám rendkívül elszánt táborán, közben pedig megválaszolni az első ezer kérdést, csak úgy bemelegítésként. A vacsora végeztével folytatódott a jó hangulatú társalgás, sokat megtudtunk róluk, és dolgos hétköznapjaikról, világnézetükről, terveikről. Attilával mindenről tudtunk beszélgetni, nem volt tabu a múlt, apróbb kulisszatitkok is elhangzottak, és a legbugyutább kérdésekre is tudott frappáns válaszokat adni. Emellett még egy kellemes meglepetés is ért bennünket hiszen kedves vendégünk bort fogyasztott, méghozzá figyelmesen, értékelve. Mi kis buták – ragaszkodva az elavult kliséhez – egy üveg whiskyvel vártuk, ő viszont előzékenyen csakis a mi borainkból kért az este folyamán. Talán ennek, vagy inkább a jó hangulatnak köszönhetően, de gyorsan elkerültük a kitűzött másfél órás határt, először csak egyszer, aztán még egyszer, közben pedig jártunk más pincékben, kóstoltunk más borokat, és hallgattunk más történeteket. Jó volt!!

Végül néhány gondolat azoknak, akik valamiféle vélt erkölcsi felsőbbrendűség tudatában lekicsinylő, vagy akár felháborodott érzésekkel olvasták ezt a kis beszámolót. Mi(!) találkoztunk Attilával magánemberként, sokat beszélgettünk vele nem csak az elhíresült múltjáról, hanem egyéb világi témákról, sőt mi több, ittunk is vele néhány pohár bort, ami ugyebár kitűnő módszer a rejtett aberrációk és egyéb lelki defektusok felszínre hozásában. Nos kérem mindezen tapasztalatok alapján kijelenthetem, hogy Ambrus Attila egy intelligens, nyitott szemmel járó, nyitott szívvel élő, sokat látott ember, aki azok népes táborába tartozik, akik bizony elkövettek már kisebb-nagyobb hibákat az életük folyamán. Emellett része ő egy sokkal szűkebb körnek is, ami pedig azoké, akik keményen meg is bűnhődnek ezekért az elkövetett hibákért. De van egy dolog, amiben Attila szinte egyedülálló, és ez a legfontosabb! Újból felállni, újra felépíteni magunkat, az életünket, az értékrendszerünket mégoly súlyos bűn és bűnhődés után, hát kérem ez az, amire nem sok mindenki képes.

Kedves szkeptikusok, igazlátók, és kimondhatatlan nevű médiaszemélyiségek! Tekintsenek hát mélyen magukba az ítélkezés előtt, és ha esetleg találnak ott egy ehhez hasonló erős jellemet… lelkük rajta, ítélkezzenek!

Comments are closed.