Toggle Navigation
Bemutatkozás
Pincék
Pintér pince
Teljes jogú tagság alapfeltétele viszonylag szigorú, egy borospince Győrújbaráton és természetesen saját bor. Persze vannak akik ezek megléte nélkül is szeretnének a körünkbe tartozni, számukra vezettük be a tiszteletbeli, és a pártoló tag kategóriákat is, melyeket idén először – a már hagyományosnak mondható – évzáró gyűlésünkön fogunk kiosztani.
Kádár pince
Ez a benépesülés gyakorlatilag 2008 nyarára végbe is ment, és a jó szerencse segítségével igen összetartó kis társaság került így egy kalap alá. Egyre gyakrabban találkozgattunk az új tanyánkon, és nyáridőben szinte már lehetetlen volt úgy felmenni, hogy ne egy kisebb társaság közepébe csöppent volna az ember.
Borbély pince
Mivel a pincesor szépsége a környező területek gondozottságától, kialakításától is függ, célként tűztük ki a környező földterületek megvásárlását. A pincesorral szembeni hegyoldal mára a saját tulajdonunk – a terület sarkában felállított keresztet bizonyára többen látták már a bekötőúton haladva – illetve folyamatban van egy szomszédos területre is hosszú távú bérleti szerződés aláírása. Célként tűztük ki környezetünk megóvását, rendezetté tételét, a korabeli pincék hangulatának feltámasztását, a helyi borok, és a kultúrált borfogyasztás népszerűsítését. Aki már elsétált egy szép hétvégén a pincesor előtt az biztosan megtapasztalta a vendégszeretetet, ami minden arra sétálónak kijár. Ott fent nem sietünk, mindig jut pár szó a másiknak, és nem ritkán órákig ülünk az asztaloknál bezárt pincékkel, csak a társaság, egy jó beszélgetés miatt.
Stuksza pince
Fontos még elmondani, hogy a családok, a gyerekek mennyire szeretnek a pincesoron összejönni. A programok, a hétvégi spontán összejövetelek soha sem egyéni, vagy „férfi” programok. Mindenki hozza a családját, az ismerőseit, esetleg egy szál kolbászt, meg egy fél kiló kenyeret, és már készen is van a tökéletes társasági program. Kívülálló számára talán hihetetlen, de itt nincs részegeskedés vagy duhajkodás (tagság esetén ez kizáró ok!), nem ismert fogalom az irigység, és a rosszindulat. A fent uralkodó légkör, a környezet varázsa, na és természetesen egy pohár tiszta bor mindenkiből a legjobbat hozza ki. A jókedv, a barátság, a természet és az egymás iránti tisztelet hatja át az ottlétünk perceit, és ezeket az értékeket szívják be gyermekeink is játékosan, bejárva a völgy minden zegét-zugát.
Németh pince
Mivel a pincesor szépsége a környező területek gondozottságától, kialakításától is függ, célként tűztük ki a környező földterületek megvásárlását. A pincesorral szembeni hegyoldal mára a saját tulajdonunk – a terület sarkában felállított keresztet bizonyára többen látták már a bekötőúton haladva – illetve folyamatban van egy szomszédos területre is hosszú távú bérleti szerződés aláírása. Célként tűztük ki környezetünk megóvását, rendezetté tételét, a korabeli pincék hangulatának feltámasztását, a helyi borok, és a kultúrált borfogyasztás népszerűsítését. Aki már elsétált egy szép hétvégén a pincesor előtt az biztosan megtapasztalta a vendégszeretetet, ami minden arra sétálónak kijár. Ott fent nem sietünk, mindig jut pár szó a másiknak, és nem ritkán órákig ülünk az asztaloknál bezárt pincékkel, csak a társaság, egy jó beszélgetés miatt.
Huszár pince

Árpási pince

Radványi pince

Kótai pince

Wennesz pince

Benyőcs pince
Az Egyesülettel kapcsolatos eseményeket, az előttünk álló feladatokat a havi rendszerességgel tartott gyűléseinken vitatjuk meg, legtöbbször teljesen nyilvánosan, a pincék előtt összegyűlve. Minden feladatnak van felelőse, de a kivitelezésében mindenkinek lehetőségei szerint részt kell vállalnia. A birtok rendben tartása, a folyamatban lévő építési munkálatok, vagy a már rendszeressé váló tavaszi útfelújítás, mind-mind olyan események melyeket szervezetten, összefogva hajtunk végre. Az utóbbi eseményen például sok környékbeli, de nem a tagsághoz tartozó telektulajdonos is rendszeresen részt vesz, felismerve, hogy ez közös érdekünk.
Vadász pince
Események
Barátaink
Galéria
Dokumentumok
Kapcsolat
Rólunk írták
2016-03-30-3537
Size:
150 × 150
|
231 × 300
|
457 × 593